Kihasználva a kitűnő időjárást, elmentünk egy Tar-Szentkút-Kisterenye kirándulásra (első hallásra nem egy nagy szám, de nagyon jó program). Szentkút Mátraverebélyhez tartozik, maga a templom-körzet a Szent László hasadék bejárata előtt terül el. Az látszik, hogy…
Sárvár, Kossuth tér. A Sárvár mezőváros piacterén álló középkori eredetű Szentháromság kápolnát 1645-ben kezdte átépíttetni a két évvel korábban katolikus vallásra visszatért Nádasdy Ferenc országbíró. A kivitelező Pietro Orsolini. A görög kereszt…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most Budapest (ezzel együtt az ország) talán legjelentősebb történelmi emlékének, a budai Vár-negyednek az egyik felét mutatom be, ez a Budavári palota (a történelmi lakónegyeddel együtt szerintem sok lenne egyben)…
A templom a középkorban Pest vármegyében található Alag falu plébániatemploma volt. A falu már a XII. században is létezett. A XII. sz. végén, XIII. században épülhetett körtemploma. Alag a török időkig önálló település volt az Árpád-kori Keszi falu keleti szomszédságában…
Sziasztok, Gábor vagyok! Aki Budapestre ellátogat, az nagy valószínűséggel megnézi a Hősök terét (a térburkolat minőségét leszámítva úgy rendben van az egész). A Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere a XIV. kerületben, szűkebb…
Sziasztok, Gábor vagyok! Nemrég ellátogattam Győrbe és ismét azt tapasztaltam, hogy a vidéki nagyvárosok sokkal jobb állapotban vannak, mint pld. Budapest (jelenleg Szombathely áll az első helyen nálam, de Győr előkelő helyezést érhetne el…
Sziasztok, Gábor vagyok! Kecskemétre elsősorban a repülőnap miatt (lásd OTT) szoktunk ellátogatni. Legutóbb valamikor decemberben voltam ott, már megkezdődött a karácsonyi kirakodóvásár a parkban, a hó miatt volt egy kellemes téli hangulata…
Eger (latinul: Agria, németül Erlau, szlovákul Jáger, szerbül Jegar, szlovénül Jagar) Heves megye székhelye, Észak-Magyarország második legnépesebb, és egyik legszebb történelmi városa. Jelentős oktatási és kulturális központ számos világhírű múzeummal és műemlékkel…
Bármely irányból közelítjük meg Sümeget, szemünkbe tűnik a várhegy tetején a festői szépségű vár, mely mintegy királyi korona ékeskedik a város felett. S a hegy tövében ott ragyog szürkésfehér színű falával, barokkos toronysisakjával a ferences templom…
Sziasztok, Gábor vagyok! Güssingtől nem messze található ez a település. Igazából egy nevezetessége van, ez a szőlőhegyen található pincesor. A pincesor házai igen régiek, a XVII. és a XVIII. századból valóak. 120 borospince található itt…
Sziasztok, Gábor vagyok! Somoskő felől csak egy ugrás Fülek vára (várromja, már megint egy rom! nagyon sok van belőlük ezen a környéken, néhány elég nehezen elérhető. Mind vagy tönkrement, vagy felrobbantották a sógorok). Ennek a várnak…
Balf története: Balf neve írásos emlékben először 1199-ben került először említésre Farkasd néven. A település 1999-ben ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját, de bizonyítékaink vannak arról ásatások eredményeként, hogy ez a helység már korábban is létezett…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Füvészkert mellett egy másik kellemes meglepetés volt (ellentétben a Dómmal) ez a templomegyüttes. A Szegedi pályaudvartól nincs messze, de tulajdonképpen a belvárostól is csak úgy 20 percre van gyalog. Az 500 éves…
Sziasztok, Gábor vagyok! Szerencsére már igen sok településen gondot fordítanak arra, hogy az örökségüket megőrizzék és azt be is mutassák. Így van ez Gyömrőn is, itt is található egy tájház (ami egyben a település egyetlen múzeuma). A…
Sziasztok, Gábor vagyok! Szombathely belvárosával még nem foglalkoztam (meg néhány hellyel, ami a többi beszámolóból kimaradt), pedig szépen rendbe tették, ezt most pótolom. Kezdjük a sétánkat a belváros kellős közepén, a Főtéren: ez egy hosszan…
Sziasztok, Gábor vagyok! Németújvár vára Dél-Burgenland legjelentősebb városában található, alig 10 km-re a magyar határtól. A vár egy bazaltkúpra épült és bármerről közelítjük is meg a várost, igen látványos képet nyújt. 1524-től a Batthyányak…
Sziasztok, Gábor vagyok! Németújvárnak a váron kívül tulajdonképpen már csak egy nevezetessége van, ez a ferencesrendi templom és kolostor. Megtalálni könnyű, mivel a városnak a várat körülölelő főutcáján található. Külseje (és a belseje is)…
Sziasztok, Gábor vagyok! Szinte már unom magamat ismételni, hogy ez a kastély is bejárta a szokásos magyar kastélyok útját. A kastély (és a birtok) története 1945-ig igen érdekesen alakult. A kastély első nevét adó Solymosy család Győrben telepedett…
Sziasztok, Gábor vagyok! A múlt heti szlovák portya első állomása ez a kastély volt. Balassagyarmat felől könnyen elérhető, szinte egyenes út vezet ide. A községben is könnyű megtalálni, mivel egy kiugró hegyormon terpeszkedik. A legjobb balra…
Sziasztok, Gábor vagyok! Egyszer Pozsonyból mentem Bécsbe, ekkor mentem át Köpcsényen és ha már ott voltam, akkor megnéztem a kastélyt (kívülről) és a parkját. A kastélyban néprajzi kiállítás van, az nem nagyon érdekelt. A park is kicsi…
Sziasztok, Gábor vagyok! Szombathely mellett találtam egy másik szépen karbantartott várost, ez Sárvár. Könnyen útba ejthető, Szombathelytől 25, Celldömölktől 18 km-re fekszik. Némi kis kerülővel (mint Én), a 8-as útról is könnyedén elérhető…
Sziasztok, Gábor vagyok! Zalaegerszeg felé menet átmentem Zalalövőn és azt tapasztaltam, hogy néhány kisebb látnivaló, érdekesség azért van itt. Maga a község (kisváros) éppen az Őrség és a Göcsej határán fekszik (északról és nyugatról…
Sziasztok, Gábor vagyok! Somogyvár kb. 20 km-re van Fonyódtól délre, itt található a bencés apátság romja, amelynek bemutatására létrehozták ezt a látványosságot. Már most mondom, késő ősztől kora tavaszig zárva van (ami engem azért nem állított…
Sziasztok, Gábor vagyok! A határtól nem messze található Güssing városa, ismertebb magyar nevén Németújvár. A város történelméről annyit érdemes tudni, hogy Batthyány birtok volt, mégpedig 1524-től. A család most is használt családi kriptája…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ahogy sorba veszem a környék látnivalóit, végre eljutottam ide is, de ezt is csak kívülről tudtam megtekinteni. Jelenleg ugyanis budapesti értelmi fogyatékosok otthona, zárt terület, nem látogatható. Viszont legalább…